ennyi volt...
nincs többé felhő, csak én vagyok...
folytatás www.egivandor.blog.hu -n...
ma megtaláltam
2007.04.15. 22:47 :: felhővándor
furcsa egy nap.
idegesség, hülyeség, megijedtség, bátorság, önmagam legyőzése, barátság, hülyéskedés, kimerülés, természet, építmények, mindez benne volt. s most így a végén még valami: barátaim. az igaz barátok, és a kálvária. a langyos szellő. a csillagok fénye. a zene csendülése. egy egy ölelés, mosoly, őszinte szó.
most őszintén kimondhatom: BOLDOG VAGYOK.
talán nem tart sokáig. talán csak egy éjen át. de most, mikor élem a perceit ez maga a világ. megtanultam valamit ezen a napon. megtaláltam azt, amit tanított nekem a nap. minden napnak megvan a boldogsága. de nekem kell ezt észrevennem, hogy nap végén úgy hajthassam fejem álomra, hogy szívem tiszta, s boldogságtól fénylő. csak ennyit kell tennem midnen nap. minden percben. minden pillanatban. a pillanatban. semmi több. olyan egyszerű. s mégis annyiszor megfeledkezem erről.
ma egészen más volt a kálvárián, mint eddig bármikor. nem tudom miért. még nem találtam meg a választ erre. nem egyedül mentem oda. 2 olyan emberrel, akik nagyon közel állnak hozzám. az ölelések is sokkal forróbbak voltak. kifejezhetetlen érzés volt. s még mindig az. kicsit mintha haza találtam volna. kicsit mintha itt is most otthon lennék. ha most kérdezné meg valaki azt, hogy mit keresek, akokr megint az tudnám válaszolni, hogy megtaláltam. holnap mindez összedőlhet. ha hagyom neki. minden tőlem függ. csak én alakíthatom az életemet. én mondom meg, hogy ki a fontos, s ki nem. én mondom meg, mikor jövök haza, s mikor megyek el. hogy kit szeretek, hogy kit nem. én határozom meg az engem körülvevő világot. nem más. ha akarom megváltoztathatom. de nem akarom. csak egy kcisit. én is változok hozzá, s ő is hozzám.
egy baj van csak azzal, ha az ember felér a csúcsra... onnan már csak lefelé vezet út. de mitől lettem én enynire pesszimista??? pedig nem kellene annak lennem. tényleg nem. most elmondhtaom, hogy minden jó, és hogy boldog vagyok. mégis megbújik bennem valami, aminek hatására ez kialakul. megvan az új feladat, az új cél. megtalálni ez a valamicskét. hogy megtudhassam, és hogy felismerhessem, magamhoz emelhessem. hogy egy legyek vele.
későre jár. ideje álmodnom álmaimat, s megtalálnom igaz hazámat, melyhez egyre közelebb érzem magamat....
idegesség, hülyeség, megijedtség, bátorság, önmagam legyőzése, barátság, hülyéskedés, kimerülés, természet, építmények, mindez benne volt. s most így a végén még valami: barátaim. az igaz barátok, és a kálvária. a langyos szellő. a csillagok fénye. a zene csendülése. egy egy ölelés, mosoly, őszinte szó.
most őszintén kimondhatom: BOLDOG VAGYOK.
talán nem tart sokáig. talán csak egy éjen át. de most, mikor élem a perceit ez maga a világ. megtanultam valamit ezen a napon. megtaláltam azt, amit tanított nekem a nap. minden napnak megvan a boldogsága. de nekem kell ezt észrevennem, hogy nap végén úgy hajthassam fejem álomra, hogy szívem tiszta, s boldogságtól fénylő. csak ennyit kell tennem midnen nap. minden percben. minden pillanatban. a pillanatban. semmi több. olyan egyszerű. s mégis annyiszor megfeledkezem erről.
ma egészen más volt a kálvárián, mint eddig bármikor. nem tudom miért. még nem találtam meg a választ erre. nem egyedül mentem oda. 2 olyan emberrel, akik nagyon közel állnak hozzám. az ölelések is sokkal forróbbak voltak. kifejezhetetlen érzés volt. s még mindig az. kicsit mintha haza találtam volna. kicsit mintha itt is most otthon lennék. ha most kérdezné meg valaki azt, hogy mit keresek, akokr megint az tudnám válaszolni, hogy megtaláltam. holnap mindez összedőlhet. ha hagyom neki. minden tőlem függ. csak én alakíthatom az életemet. én mondom meg, hogy ki a fontos, s ki nem. én mondom meg, mikor jövök haza, s mikor megyek el. hogy kit szeretek, hogy kit nem. én határozom meg az engem körülvevő világot. nem más. ha akarom megváltoztathatom. de nem akarom. csak egy kcisit. én is változok hozzá, s ő is hozzám.
egy baj van csak azzal, ha az ember felér a csúcsra... onnan már csak lefelé vezet út. de mitől lettem én enynire pesszimista??? pedig nem kellene annak lennem. tényleg nem. most elmondhtaom, hogy minden jó, és hogy boldog vagyok. mégis megbújik bennem valami, aminek hatására ez kialakul. megvan az új feladat, az új cél. megtalálni ez a valamicskét. hogy megtudhassam, és hogy felismerhessem, magamhoz emelhessem. hogy egy legyek vele.
későre jár. ideje álmodnom álmaimat, s megtalálnom igaz hazámat, melyhez egyre közelebb érzem magamat....
Szólj hozzá!
új napok jönnek
2007.04.14. 20:00 :: felhővándor
újabb napok jönnek, mennek, s észre se veszem már őket. csak ott ülök egész nap az iskolában, és monoton az egész. hallgatom a tanárokat, ha kérdeznek válaszolok, de csak rajzolgatok. mert
"írnék egy verset
mind közül legszebbet
de nem lehet
nekem nem lehet"
ez is hiányzik már az életemből, de mégsem török meg... egyszerűen nem szabad.
de mit is írjak ide?
eltelt néhány nap. nem sokat szárnyaltam, de megismerkedtem az aurákkal, megismerkedtem azzal, hogy mit is jelentenek. sokat olvastam róla. újra elkezdtem foglalkozni a horoszkópokkal, de természetesen csak azokkal, amelyeket komoylan veszek. tanulok rengeteget, de még nem eleget.
a lemenő nap utolsó sugaraiban, 4 fal közé zárva képtelen vagyok írni...
"írnék egy verset
mind közül legszebbet
de nem lehet
nekem nem lehet"
ez is hiányzik már az életemből, de mégsem török meg... egyszerűen nem szabad.
de mit is írjak ide?
eltelt néhány nap. nem sokat szárnyaltam, de megismerkedtem az aurákkal, megismerkedtem azzal, hogy mit is jelentenek. sokat olvastam róla. újra elkezdtem foglalkozni a horoszkópokkal, de természetesen csak azokkal, amelyeket komoylan veszek. tanulok rengeteget, de még nem eleget.
a lemenő nap utolsó sugaraiban, 4 fal közé zárva képtelen vagyok írni...
Szólj hozzá!
az első napon
2007.04.10. 20:52 :: felhővándor
eltelt egy újabb nap... s ma sem tudom elmondani, hogy tettem valamit. tanulgattam, és hasonlók... de ez csupa anyagias dolog. nem tettem semmit magamért, sem másokért. igaz örömmel jelenthetem ki, hogy egy nyers verziója elkészült a kép blogomnak is felhovandorkepek.blog.hu címen...
megnéztem múltamról néhány képet... fájnak. én voltam ez is. mégis szeretném feledni. de nem tudom soha. ott az égésnyom a kezemen, ami örök emlékeztető marad arra, hogy ki voltam, s ki leszek.
nem. nem szeretném mégegyszer átélni ugyanazt. soha többé.
de ehhez többet kellene foglalkoznom lelki világommal. a lelkemmel. önmagammal. álmaimmal, vágyaimmal.
de nem hagyok magamnak rá időt. valamiért még félek tőle. nem tudom még miért. de ott van e parányi félelem bennem. talán egyszer majd elmúlik. talán egyszer majd újra felzendül dalom. talán holnap. talán a következő életemben. talán...
megnéztem múltamról néhány képet... fájnak. én voltam ez is. mégis szeretném feledni. de nem tudom soha. ott az égésnyom a kezemen, ami örök emlékeztető marad arra, hogy ki voltam, s ki leszek.
nem. nem szeretném mégegyszer átélni ugyanazt. soha többé.
de ehhez többet kellene foglalkoznom lelki világommal. a lelkemmel. önmagammal. álmaimmal, vágyaimmal.
de nem hagyok magamnak rá időt. valamiért még félek tőle. nem tudom még miért. de ott van e parányi félelem bennem. talán egyszer majd elmúlik. talán egyszer majd újra felzendül dalom. talán holnap. talán a következő életemben. talán...
Szólj hozzá! · 1 trackback
egy hónap néhány szóban
2007.04.09. 21:35 :: felhővándor
egy hónapja hagyagoltam e blogot...
pedig amennnyit ültem a gép előtt lett volna időm írni...
és hogy nem lett volna mit? de... rengeteg minden történt azóta. csak valahogy nem éreztem azt, hogy írnom kellene... most bezzeg pótolhatom a lemaradásomat. talán sok mindnen ki fog maradni, mert az emlékeim csalnak. talán utólag sokkal életszerűbb képet tudok alkotni, mert már beleépült a gondolkodásomba, és letisztult minden, ami történt. ezt nem tudom megítélni, valahol a kettő között félúton van az igazi válasz...
hogy mi mikor történt arra nem emlékszem, mivel nem is tartom fontosnak...
vázlatpontokban
új barátot találtam
elvesztettem valakit, akit nem akartam
megváltoztatta egy barátom maga körül a világot... s én őt kéken látom most
világoskék
holdölte
somlyó
iskola
idegenség
két út
pilismarót + beszélgetés
nincsenek sorrendben. egyáltalán nem. ahogy eszembejutottak úgy írtam őket...
de most jöjjön néhány kifejtve, amely érdemes arra, hogy emlékül maradjon a fejemen kívül is.
höldtölte volt múlt hét kedden. hétfőn az épp nem teljes hold fényénél biciklizni voltam egy olyan személlyel, akiről sokat tudok, de még soha nem láttam előtte őt igazán. s akkor ott az erdőben, az átszűrődő fényben megláttam. olyat, mint eddig még soha. ragyogott. kéken. de nem az indigó, hanem annál világosabban, ezüstösebben... nem tudom, mit jelenthet. nagyon szeretem őt gyermekkorom óta, kötődök hozzá. jó vele lenni. azóta is sokat vagyok vele. és azóta sem láttam. akkor is csak egy kósza pillanatra, de abban a pillanatban megállt az idő... nem fogtam fel semmit a körülöttem lévő világból, csak őt. hogy ott van előttem. s gondolkodtam utána hosszú percekig, majd órákig, hogy ki is lehet ő. de nem találtam rá választ. talán erre egy élet is kevés lesz.
kétszer is meglátogattam egyik nagyon kedvelt helyemet, somlyót. először Gáborral. rá kellett jönnöm nagyon hiányzik még minidg. egy éve mikor ott voltunk vele teljesen más volt. akkor eltöltött a szerelem. most mint barát néztem rá, s szívemben mégis valahol többet
pedig amennnyit ültem a gép előtt lett volna időm írni...
és hogy nem lett volna mit? de... rengeteg minden történt azóta. csak valahogy nem éreztem azt, hogy írnom kellene... most bezzeg pótolhatom a lemaradásomat. talán sok mindnen ki fog maradni, mert az emlékeim csalnak. talán utólag sokkal életszerűbb képet tudok alkotni, mert már beleépült a gondolkodásomba, és letisztult minden, ami történt. ezt nem tudom megítélni, valahol a kettő között félúton van az igazi válasz...
hogy mi mikor történt arra nem emlékszem, mivel nem is tartom fontosnak...
vázlatpontokban
új barátot találtam
elvesztettem valakit, akit nem akartam
megváltoztatta egy barátom maga körül a világot... s én őt kéken látom most
világoskék
holdölte
somlyó
iskola
idegenség
két út
pilismarót + beszélgetés
nincsenek sorrendben. egyáltalán nem. ahogy eszembejutottak úgy írtam őket...
de most jöjjön néhány kifejtve, amely érdemes arra, hogy emlékül maradjon a fejemen kívül is.
höldtölte volt múlt hét kedden. hétfőn az épp nem teljes hold fényénél biciklizni voltam egy olyan személlyel, akiről sokat tudok, de még soha nem láttam előtte őt igazán. s akkor ott az erdőben, az átszűrődő fényben megláttam. olyat, mint eddig még soha. ragyogott. kéken. de nem az indigó, hanem annál világosabban, ezüstösebben... nem tudom, mit jelenthet. nagyon szeretem őt gyermekkorom óta, kötődök hozzá. jó vele lenni. azóta is sokat vagyok vele. és azóta sem láttam. akkor is csak egy kósza pillanatra, de abban a pillanatban megállt az idő... nem fogtam fel semmit a körülöttem lévő világból, csak őt. hogy ott van előttem. s gondolkodtam utána hosszú percekig, majd órákig, hogy ki is lehet ő. de nem találtam rá választ. talán erre egy élet is kevés lesz.
kétszer is meglátogattam egyik nagyon kedvelt helyemet, somlyót. először Gáborral. rá kellett jönnöm nagyon hiányzik még minidg. egy éve mikor ott voltunk vele teljesen más volt. akkor eltöltött a szerelem. most mint barát néztem rá, s szívemben mégis valahol többet
Szólj hozzá!
a változó változatlanság pillanatai
2007.02.28. 22:45 :: felhővándor
én elmondhatom. elmondtam. de neked kell megtenned. ha nem figyelsz rám, nem tehetek többet. nem akarlak megváltoztatni. egyáltalán nem. nem akarok beleszólni az életedbe. a te döntéseid sorozata, én kívülálló vagyok. de ha segítséget kérsz tőlem, akkor tanácsot adok szívesen. megtettem. de kérlek ne gyere hozzám vissza mindig ugyanazzal a problémával. illetve gyere. szeretetemből neked is jut bőven. de látom rajtad, hogy meguntad, hogy mindig ugyanazt mondom. de ha ugyanaz a problémád még mindig, akkor nem tudok neked mást mondani. bárhonnan indul, bármilyen formában, a probléma megoldása mindig ugyanaz lesz. az egyetlen. de ezt neked kell megtenned. ha valami nem megy mondd el, elgondolkodunk rajta, de ne tedd azt, hogy sehogy sem kezdesz neki. ne akarj belehalni. mert ennek az lsez a vége. tanácsot adhatok, a megoldás ill. a nemmegoldás a tiéd. nem vagyok senki, hogy utat mutassak neked. hogy irányt adjak. adhatok egy kezdőpontot, gondolatot, de te választod az irányt. a te életed. én, csak mint megfigyelő vagyok itt. változtass. tudod, hogy nem jó, amiben állsz. akkor egyszerűen változtass. bár már ezt is elmondtam.
felhőim! felhőim! felhőim!
ti ott fenn az égen. miért mutattok nekem ennyi mindent? kálvária tette, vagy ti? esetleg együtt? megmutattátok akkor. de nem értettem. és most megértettem ma. mert már mást mutattatok.
sokszor talán fáj a tudás. nem tehetek erről. gondolataimat lecsíllapíthatom, hangjaimat talán elhallgattathatom, szememet behunyhatom, de akkor is tudni fogom amit megint itt vagyok, vagy ott vagyok. adok amennyit csak kell. de pihenésre lenne szükségem. most. ma egy kicsi megvalósult belőle Kálvária energiájával töltődve... de nem elég.
állandóan egy gondolat jár fejemben. ki vagyok én? keresem a választ, mégsem találom. talán nem is szabad megtalálnom. ha nemkeresem sem tudom, ha keresem akkor sem. talán nem is kellene foglalkoznom vele. mégis olyan idegennek érzem itt magamat. annyi ember vesz körül, akiknek nem mondhatom, mert nem értik még. otthon nem lehetek. adhatok nekik fényt, azt érzik. és adok is nekik, mert kell nekik. inkább adok, hagyom, hogy elvegyék, minthogy megpróbálják kioltani a lángot, ami bennem ég. kaptok, de engedjetek utamra!
nem gondolkodom többet ezen. itt vagyok, most inkább ezzel kellene foglalkoznom. nem számít ki vagyok, inkább csak az, hogy mit teszek.úgyis abban nyilvánul meg kilétem. ha eljön az ideje, akkor pedig meg fogom tudni. talán ma éjszaka, talán halálom pillanatában. lényegtelen. most itt ez vagyok. e 17 éves gimis lány, aki kicsit más mint a többi ember, és elekzd tudatára ébredni annak, hogy az élet több is lehet akár. sokkal sokkal több. most és itt van akkor és ott.
elgondolkodtam, honnan is érkeztem. próbáltam meglátni a saját aurámat, de egyszerűen képtelen vagyok rá. pedig elvileg azt a legkönnyebb. olyan nicnsen, hogy nincs. de akkor miért nem látom? (ez még szerencsére nem teremt bennem kétséget, de egy kis bizalmatlanságot igen. szeretném látni, hogy mások milyennek látnak...)
rég írtam verseket. pedig érzéseim voltak. de nem kívánták, hogy versbe öntsem őket. olyan fura érzés ránézni a versesfüzetem üres lapjaira, és azt látni, hogy napok óta nem írtam semmit. zen-éltem. de nem írtam. a kettő együtt lenne teljes. egész. egy. mégis szétválasztom őket. nem értem miért.
változó változatlaság. ez ez a világ.
szeretem e világot, csak enm találom benne a helyemet.
illetve azt mondtam megtaláltam. így is van, és mégsem. azt inkább arra értettem, hogy megtaláltam ebben a világban azt a másikat, ahol otthon lehetek, ahol én vagyok. talán az a helyem ebben a világban. talán ott kell lennem minél többet, és ami energiát magammal hozok azzal másoknak itt segíteni. más célt nem látok az életemben, minthogy boldogan, energiával telve éljek, és ezzel segítsek másoknak is hazatalálni. legyek igaz, hú, őszinte barát, legyek hug, akivel mindig lehet beszélni, legyek lány, aki segíti anyját, legyek ember. EMBER. olyan lény, ami már csak kevés van e földön. mondhassam magamra, ember vagyok. embernek születtem. és megtettem amit egy ember tehet. viseljem az emberség eszméjét...
felhőim! felhőim! felhőim!
ti ott fenn az égen. miért mutattok nekem ennyi mindent? kálvária tette, vagy ti? esetleg együtt? megmutattátok akkor. de nem értettem. és most megértettem ma. mert már mást mutattatok.
sokszor talán fáj a tudás. nem tehetek erről. gondolataimat lecsíllapíthatom, hangjaimat talán elhallgattathatom, szememet behunyhatom, de akkor is tudni fogom amit megint itt vagyok, vagy ott vagyok. adok amennyit csak kell. de pihenésre lenne szükségem. most. ma egy kicsi megvalósult belőle Kálvária energiájával töltődve... de nem elég.
állandóan egy gondolat jár fejemben. ki vagyok én? keresem a választ, mégsem találom. talán nem is szabad megtalálnom. ha nemkeresem sem tudom, ha keresem akkor sem. talán nem is kellene foglalkoznom vele. mégis olyan idegennek érzem itt magamat. annyi ember vesz körül, akiknek nem mondhatom, mert nem értik még. otthon nem lehetek. adhatok nekik fényt, azt érzik. és adok is nekik, mert kell nekik. inkább adok, hagyom, hogy elvegyék, minthogy megpróbálják kioltani a lángot, ami bennem ég. kaptok, de engedjetek utamra!
nem gondolkodom többet ezen. itt vagyok, most inkább ezzel kellene foglalkoznom. nem számít ki vagyok, inkább csak az, hogy mit teszek.úgyis abban nyilvánul meg kilétem. ha eljön az ideje, akkor pedig meg fogom tudni. talán ma éjszaka, talán halálom pillanatában. lényegtelen. most itt ez vagyok. e 17 éves gimis lány, aki kicsit más mint a többi ember, és elekzd tudatára ébredni annak, hogy az élet több is lehet akár. sokkal sokkal több. most és itt van akkor és ott.
elgondolkodtam, honnan is érkeztem. próbáltam meglátni a saját aurámat, de egyszerűen képtelen vagyok rá. pedig elvileg azt a legkönnyebb. olyan nicnsen, hogy nincs. de akkor miért nem látom? (ez még szerencsére nem teremt bennem kétséget, de egy kis bizalmatlanságot igen. szeretném látni, hogy mások milyennek látnak...)
rég írtam verseket. pedig érzéseim voltak. de nem kívánták, hogy versbe öntsem őket. olyan fura érzés ránézni a versesfüzetem üres lapjaira, és azt látni, hogy napok óta nem írtam semmit. zen-éltem. de nem írtam. a kettő együtt lenne teljes. egész. egy. mégis szétválasztom őket. nem értem miért.
változó változatlaság. ez ez a világ.
szeretem e világot, csak enm találom benne a helyemet.
illetve azt mondtam megtaláltam. így is van, és mégsem. azt inkább arra értettem, hogy megtaláltam ebben a világban azt a másikat, ahol otthon lehetek, ahol én vagyok. talán az a helyem ebben a világban. talán ott kell lennem minél többet, és ami energiát magammal hozok azzal másoknak itt segíteni. más célt nem látok az életemben, minthogy boldogan, energiával telve éljek, és ezzel segítsek másoknak is hazatalálni. legyek igaz, hú, őszinte barát, legyek hug, akivel mindig lehet beszélni, legyek lány, aki segíti anyját, legyek ember. EMBER. olyan lény, ami már csak kevés van e földön. mondhassam magamra, ember vagyok. embernek születtem. és megtettem amit egy ember tehet. viseljem az emberség eszméjét...
Szólj hozzá!
gondolattöredék
2007.02.28. 09:58 :: felhővándor
legyőzni önmagunkban valamit talán az egyik legnehezebb feladat. talán nem is lehetséges teljesen. csak úgy, ha létrehozzuk azt az önmagunkat, amelyikből mindez hiányzik. de az már nem mi vagyunk, és mégis. megpróbáltatások napjai ezek. fáj, hogy látok. tudom, hogy más is lát. sokszor elég csak ránézni 2 emberre, és rögtön tudod, mi van közöttük. olyan nyilvánvaló tud lenni. rengeteg bennem a kérdés mégsem tehetem fel őket. annyi mindenről szeretnék valakivel beszélgetni, mégsem tudunk. régebben még talán érzett valamit, fontosnak tartott, de ma már biztosan nem. bár tudom mi van vele, mégis lassanként a közöny állapotába kerülök. hiányzik nagyon. de egyoldalú nem lehet a kapcsolat. úgy nem válhat kettő eggyé.
Szólj hozzá!
csapongó gondolatok
2007.02.26. 20:33 :: felhővándor
egy hete nem írtam semmit. már több is talán. pedig lett volna mit.
sok minden változik a változatlanságban. magam sem tudom, hogy hogyan.
olyan nehéz most leírni az érzéseimet. ha állapotomat jellemeznem kellene talán azt mondanám "keserűboldogság". ez a legmegfelelőbb. boldog vagyok. újra, mint mindig. a mosoly az arcomon nem hamis, hanem szívből szól Neked! mégis van bennem egy kis keserűség. barátaimmal nem tudok beszélgetni, pedig nagyon nagy szükségem lenne most rájuk. magamra vagyok utalva. (ja és egy új barátság van kialakulóban).
mostanság álmodok szinte minden éjszaka. emlékszem az álmaimra. nem midnen apró részletükre, csak a lényegre. sokszor gyógyítok bennük, segítek az embereknek. máskor szárnyalok, vagy zenélek. feltöltenek, mégis egy ideje midnen reggel fáradtan ébredek. igaz, nem alszom annyit mint eddig. de valahogy mintha most a szárnyalás is nehezebben menne. fáradt vagyok. pedig most kell az energia, mert olyan dolgok kezdenek átalakulni, amik hasznomra válhatnak. szeretnék elmenni innen. egy erdő szélére, egy kis fa kunyhóba, oda ahol nem kell állandóan rohanni, és végre pihenhetek. vágyom oda egyre jobban. lehet, hogy tavaszi szünetben midnen nélkül csak úgy elmegyek vmerre túrázni egy nagyot. és nem érdekel semmi, és senki. ott alszom, ahol épp az éjszaka ér. legvalószínűbb hely somlyó. olyan jó lenne most ott lenni. de nem lehetek. holnap iskola, és nekem eszerint kell élnem.
nehéz látni az embereket. többet látok, mint szeretnék. sokkal sokkal többet. jót is rosszat is. megyek az utcán, mint mindig felemelt fejjel. és látom az embereket, az auráikat. látom ki a gyenge, kinek kell segítség, és mégsem segíthetek. nehéz elfogadni azt, hogy nem segíthetek midnenkinek. és nehéz elfogadni azt, hogy nem beszélhetek erről senkivel. sólyom másfele száll. szeretném, ha barátságunk újra éledne.
olyan nehéz sokszor. hallom, hogy szól hozzám valaki, és látom, hogy meg sem szólalt. még nem tudom, hogy gondolatait hallom e, vagy egy másik világban tényleg ő szól hozzám. de nem válaszolhatok neki ki nem mondott kérdéseire. ki kell mondania, és neki kell megoldania. boldog az életem, mégis egyre fárasztóbb. annyit adok, amenynit csak tudok. hazaérek, és itthon is adok, és adok. megtaláltam, hogy kienk miben van rám szüksége, és midnenkinek azt próbálom adni, amit ő el szeretne venni. elveheti. még segítek is neki.
mégis nap végére teljesen kimerülten zuhanok az ágyamvba, és mielőtt elalszok semmit nem vagyok már képes végiggondolni.
hiányzik a szerelem. egyre jobban. olyan jó lenne valakinek a karjaiban biztonságot találni, és a fülébe súgni "szeretlek". vágyom az érzésre, a szenvedélyességére. mindenre, ami vele jár.
17 évesen ez az első bejegyzésem. boldog vagyok. egységben VAGYok. ez mindennél fontosabb nekem. meg kell őrizem magamat most itt, nem eshetek vissza. egyszerűen nem szabad. ha jutni akarok valahová, akkor nem szabad magamat akadályoznom benne. nem hazudtam magamnak a világot. a világ hazudik nekem.
talán írhatnék most még ide sok midnen okosat, szépet, jót, amit talán nem értene meg senki. inkább nem teszem. az előbbi is csak annak köszönhető, hogy most kitörtek belőlem az érzelmek, amik mindeddig csak gyűltek....
de még valami. : egyre több ember vesz körül. egyre több haverom van, akik barátjuknak tartanak. mégis valahogy elidegenedtek tőlem(, vagy én tőlük) az igaz barátaim. Dáviddal nagyon régen beszéltem már komolyan. Rékával levelezünk, de ez nem sok. így egy barátság nem maradhat fenn. Dani... nos vele december óta nem sikerült rendesen beszélnem. talán már akkor sem. ott száll fenn az égen sólyom képében, és itt van velem, bennem, mégis mintha egy kicsi kicsi űr is lenne már ott, amit eddig ő betöltött. már nem is ismerjük egymást. hiányoznak a közös gondolkodások, esti beszélgetések, szárnyalások. olyan messzire repítettek. repülhetek nélküle is. de nem ugyanaz. akkor 2 ből egy lett. így csak én vagyok egy. ez nekem nagyon nagy különbség...
mára úgy néz ki ennyi...
sok minden változik a változatlanságban. magam sem tudom, hogy hogyan.
olyan nehéz most leírni az érzéseimet. ha állapotomat jellemeznem kellene talán azt mondanám "keserűboldogság". ez a legmegfelelőbb. boldog vagyok. újra, mint mindig. a mosoly az arcomon nem hamis, hanem szívből szól Neked! mégis van bennem egy kis keserűség. barátaimmal nem tudok beszélgetni, pedig nagyon nagy szükségem lenne most rájuk. magamra vagyok utalva. (ja és egy új barátság van kialakulóban).
mostanság álmodok szinte minden éjszaka. emlékszem az álmaimra. nem midnen apró részletükre, csak a lényegre. sokszor gyógyítok bennük, segítek az embereknek. máskor szárnyalok, vagy zenélek. feltöltenek, mégis egy ideje midnen reggel fáradtan ébredek. igaz, nem alszom annyit mint eddig. de valahogy mintha most a szárnyalás is nehezebben menne. fáradt vagyok. pedig most kell az energia, mert olyan dolgok kezdenek átalakulni, amik hasznomra válhatnak. szeretnék elmenni innen. egy erdő szélére, egy kis fa kunyhóba, oda ahol nem kell állandóan rohanni, és végre pihenhetek. vágyom oda egyre jobban. lehet, hogy tavaszi szünetben midnen nélkül csak úgy elmegyek vmerre túrázni egy nagyot. és nem érdekel semmi, és senki. ott alszom, ahol épp az éjszaka ér. legvalószínűbb hely somlyó. olyan jó lenne most ott lenni. de nem lehetek. holnap iskola, és nekem eszerint kell élnem.
nehéz látni az embereket. többet látok, mint szeretnék. sokkal sokkal többet. jót is rosszat is. megyek az utcán, mint mindig felemelt fejjel. és látom az embereket, az auráikat. látom ki a gyenge, kinek kell segítség, és mégsem segíthetek. nehéz elfogadni azt, hogy nem segíthetek midnenkinek. és nehéz elfogadni azt, hogy nem beszélhetek erről senkivel. sólyom másfele száll. szeretném, ha barátságunk újra éledne.
olyan nehéz sokszor. hallom, hogy szól hozzám valaki, és látom, hogy meg sem szólalt. még nem tudom, hogy gondolatait hallom e, vagy egy másik világban tényleg ő szól hozzám. de nem válaszolhatok neki ki nem mondott kérdéseire. ki kell mondania, és neki kell megoldania. boldog az életem, mégis egyre fárasztóbb. annyit adok, amenynit csak tudok. hazaérek, és itthon is adok, és adok. megtaláltam, hogy kienk miben van rám szüksége, és midnenkinek azt próbálom adni, amit ő el szeretne venni. elveheti. még segítek is neki.
mégis nap végére teljesen kimerülten zuhanok az ágyamvba, és mielőtt elalszok semmit nem vagyok már képes végiggondolni.
hiányzik a szerelem. egyre jobban. olyan jó lenne valakinek a karjaiban biztonságot találni, és a fülébe súgni "szeretlek". vágyom az érzésre, a szenvedélyességére. mindenre, ami vele jár.
17 évesen ez az első bejegyzésem. boldog vagyok. egységben VAGYok. ez mindennél fontosabb nekem. meg kell őrizem magamat most itt, nem eshetek vissza. egyszerűen nem szabad. ha jutni akarok valahová, akkor nem szabad magamat akadályoznom benne. nem hazudtam magamnak a világot. a világ hazudik nekem.
talán írhatnék most még ide sok midnen okosat, szépet, jót, amit talán nem értene meg senki. inkább nem teszem. az előbbi is csak annak köszönhető, hogy most kitörtek belőlem az érzelmek, amik mindeddig csak gyűltek....
de még valami. : egyre több ember vesz körül. egyre több haverom van, akik barátjuknak tartanak. mégis valahogy elidegenedtek tőlem(, vagy én tőlük) az igaz barátaim. Dáviddal nagyon régen beszéltem már komolyan. Rékával levelezünk, de ez nem sok. így egy barátság nem maradhat fenn. Dani... nos vele december óta nem sikerült rendesen beszélnem. talán már akkor sem. ott száll fenn az égen sólyom képében, és itt van velem, bennem, mégis mintha egy kicsi kicsi űr is lenne már ott, amit eddig ő betöltött. már nem is ismerjük egymást. hiányoznak a közös gondolkodások, esti beszélgetések, szárnyalások. olyan messzire repítettek. repülhetek nélküle is. de nem ugyanaz. akkor 2 ből egy lett. így csak én vagyok egy. ez nekem nagyon nagy különbség...
mára úgy néz ki ennyi...
Szólj hozzá!
valahol
2007.02.26. 20:12 :: felhővándor
van valahol egy hely.
kell lennie egy helynek, ami jobb, és ott van valahol. nem lehet, hogy nincsen, hiszen én is ott szoktam lenni. és mások is. talán csak álmodom azt a helyet, nem tudom, de nagyon éber vagyok amikor ott vagyok, és rengeteg energiát kapok onnan. tegnap hol voltam, amikor nem voltam itt?
ültem egy teremben, körülöttem emberek, és megpróbáltam lecsillapítani a gondolataimat. meg is tettem, és szálltam is abban a pillanatban messzire. nagyon nagyon messzire. lebegtem. fény vettt körül. rengeteg fény. és ott lebegett velem szemben Szárnyaló ember képében. beszélgettünk. megszólalt. nem az ő hangja volt, mégis tudtam, ő szól. de mintha kívülről figyelné csak az egészet ő is. szemébe néztem, és ő az enyémbe. láttam amit lát, és éreztem, ő is látja amit látok. rengeteget tanított nekem. láttam, ahogy lát. nem az volt a lényeg, hogy mit nézünk, hanem az, hogy hogyan nézzük.
köszönöm!
minden nap épül az életem, a létem. most is vár rám egy felhő az égen, s én tudom, ő ott van, mert itt van bennem, s azon a helyen, ahova menni szeretnék. bármelyik világba korba elrepít ő. otthon vagyok vele. ő a otthonom, otthonomban van.
kell lennie egy helynek, ami jobb, és ott van valahol. nem lehet, hogy nincsen, hiszen én is ott szoktam lenni. és mások is. talán csak álmodom azt a helyet, nem tudom, de nagyon éber vagyok amikor ott vagyok, és rengeteg energiát kapok onnan. tegnap hol voltam, amikor nem voltam itt?
ültem egy teremben, körülöttem emberek, és megpróbáltam lecsillapítani a gondolataimat. meg is tettem, és szálltam is abban a pillanatban messzire. nagyon nagyon messzire. lebegtem. fény vettt körül. rengeteg fény. és ott lebegett velem szemben Szárnyaló ember képében. beszélgettünk. megszólalt. nem az ő hangja volt, mégis tudtam, ő szól. de mintha kívülről figyelné csak az egészet ő is. szemébe néztem, és ő az enyémbe. láttam amit lát, és éreztem, ő is látja amit látok. rengeteget tanított nekem. láttam, ahogy lát. nem az volt a lényeg, hogy mit nézünk, hanem az, hogy hogyan nézzük.
köszönöm!
minden nap épül az életem, a létem. most is vár rám egy felhő az égen, s én tudom, ő ott van, mert itt van bennem, s azon a helyen, ahova menni szeretnék. bármelyik világba korba elrepít ő. otthon vagyok vele. ő a otthonom, otthonomban van.
Szólj hozzá!
megtaláltam
2007.02.15. 21:15 :: felhővándor
mai napom a boldogság, a siker és egy újabb felismerés napja. mindemellett egy őszinte vallomásé.
ma megkaptam a kérdést "mit/kit keresel?", és kellett valamit modanom mindenféleképpen. percekig csak bámultam magam elé, és nem tudtam mit válaszoljak. percekig gondolatok követtek gondolatokat bennem, de tudtam egyik sem a válasz. fény? nem, megtaláltam. barátok? itt ül mellettem. szeretet? most is bennem van, adom kapom, érzem. nyugalom? repülés közben nem zavahat semmi. harmónia? változatosság? értelem? természet? és minden kavargott a fejemben, a színek a gondolatok. de nem volt megfelelő semmi. mert tudtam, már minden megvan, akkor nem kereshetem. amíg ki nem mondtam a választ, addig nem tudtam, hogy mit fogok kimondani. és egyszer csak ott volt a válaszadás ideje. válaszoltam. "megtaláltam". nem mondhattam mást, mert más nem lett volna igaz. megtaláltam amit kerestem. minden, amit el akartam érni, el akarok érni benne van a létben. a létet kerestem. az értelmet az érzelem mellé. és ezért voltak zöld napjaim, hogy átfordulhasson értelem és érzelem, találkozhasson, egy legyen bennem.
megtaláltam.
miután kimondtam ezt a szót egy világ omlott össze bennem, és egy másik épült fel. most vallottam csak be magamnak őszintén. eddig mindig azt gondoltam én még keresek valamit. de nem. már bennem van. teljesedhet, tisztulhat még. de megvan. ami pedig van, azt nem kereshetem. értelmet nyert az életem. talán beteljesíthetem mostmár a feladatomat. összeomlott bennem az a világ, amelyben senki voltam, senkinek gondoltam magamat, és állandó visszafogás, másoktól függés jellemezte. teljesen új épült most fel, ahol elfogadom magamat, aminek a központja a lét, és ahol boldogság, szeretet fogad mindent, mindenkit. visszakaptam érzéseimet, melyeket elveszettenk hittem.
mindezután fürödtem egy délutánon át a napfényben. kétségek között. nem voltam benne bizonyos, hogy megfelelően válaszoltam. újra nem fogadtam el magamat teljesen. féltékenység ült szívemben, mikor megláttam valakiket. majd lement a nap, s ezzel kétségeim is elszálltak.
megtaláltam.
ma megkaptam a kérdést "mit/kit keresel?", és kellett valamit modanom mindenféleképpen. percekig csak bámultam magam elé, és nem tudtam mit válaszoljak. percekig gondolatok követtek gondolatokat bennem, de tudtam egyik sem a válasz. fény? nem, megtaláltam. barátok? itt ül mellettem. szeretet? most is bennem van, adom kapom, érzem. nyugalom? repülés közben nem zavahat semmi. harmónia? változatosság? értelem? természet? és minden kavargott a fejemben, a színek a gondolatok. de nem volt megfelelő semmi. mert tudtam, már minden megvan, akkor nem kereshetem. amíg ki nem mondtam a választ, addig nem tudtam, hogy mit fogok kimondani. és egyszer csak ott volt a válaszadás ideje. válaszoltam. "megtaláltam". nem mondhattam mást, mert más nem lett volna igaz. megtaláltam amit kerestem. minden, amit el akartam érni, el akarok érni benne van a létben. a létet kerestem. az értelmet az érzelem mellé. és ezért voltak zöld napjaim, hogy átfordulhasson értelem és érzelem, találkozhasson, egy legyen bennem.
megtaláltam.
miután kimondtam ezt a szót egy világ omlott össze bennem, és egy másik épült fel. most vallottam csak be magamnak őszintén. eddig mindig azt gondoltam én még keresek valamit. de nem. már bennem van. teljesedhet, tisztulhat még. de megvan. ami pedig van, azt nem kereshetem. értelmet nyert az életem. talán beteljesíthetem mostmár a feladatomat. összeomlott bennem az a világ, amelyben senki voltam, senkinek gondoltam magamat, és állandó visszafogás, másoktól függés jellemezte. teljesen új épült most fel, ahol elfogadom magamat, aminek a központja a lét, és ahol boldogság, szeretet fogad mindent, mindenkit. visszakaptam érzéseimet, melyeket elveszettenk hittem.
mindezután fürödtem egy délutánon át a napfényben. kétségek között. nem voltam benne bizonyos, hogy megfelelően válaszoltam. újra nem fogadtam el magamat teljesen. féltékenység ült szívemben, mikor megláttam valakiket. majd lement a nap, s ezzel kétségeim is elszálltak.
megtaláltam.
Szólj hozzá! · 1 trackback
zöld nap madárral, zenével, hét szín híddal
2007.02.13. 22:28 :: felhővándor
jól csak a szíveddel láthatsz
sokan azt gondoljátok talán, hogy milyen jó dolog érezni, hogy mit érez egy barátunk, és látni, hogy mit lát. csodálatos ajándék, ez két-ségtelen. mert így mindig tudod, hogy mikor van igazán szüksége rád. mikor kell ott lenned mellette, mikor kell szer-etetned még inkább, és mikor nem hagyhatod magára. felhő vet ilyenkor ágyat a megfáradt létezőknek. mégis. rossz otthon ülni, és keresni őt fenn az égen, rájönni, hogy nincsen ott valamiért. és nem tehetsz mást, mert az anyag korlátol, mint küldesz neki egy kis fényt. sokat segíthet efajta segítség, mégis ha nem fogadja el, akkor nem kapja meg, és nem segít neki. a korlátlanságnak korlátokat szab e világ. rossz úgy átölelni valakit, fényt adni neki, hogy arra kell figyelni, hogy hol vagytok, mert megszólnak érte. miért nem fejezhetem ki szeretetem szabadon?
látom, amit mások sokszor nem akarnak látni, és érzem amit talán ők is éreznek, csak nem vesznek tudomást róla. próbálok tenni ellene valamit, és megmutatni valamit, amit én már megtudtam. nem hagyjátok nekem, hogy a saját életemet éljem. ide szorítotok gépek, és emberek közé, akikbe a lélek már csak hálni jár. álmaimban menekülök előletek, s nyugalomra vágyom. miért kell itt lennem? szívemmel nézek rátok, hisz tudom, szemem hazudik nekem. látom mit tesztek nap mint nap. nem mondom, de ott vagyok akkor is, ha nem veszitek észre. látom, mit jelent nektek a szeretet.
meg kellett tanulnom nem szemmel látni, mert így segíthetek csak. a mondern orvostudományból pont ez hiányzik. a szeretet, és a fény keresése, megtalálása, az energiák áramlásának helyreállítása.
talán igaz volt egy barátom egykori mondata, talán nem. de megváltoztatta most az életemet. célt adott. köszönöm Világ/ős/ban lévő KÉKsólyomMADár!
mai napom, s talán évem, de minek is mondok ilyeneket, hiszen idő az nincsen!? (max.4:80as számításban ;) ) most a szív napjait élem. s ezért is zöld. nem értettem magam sem, hogy amikor gondolok egy színre, és ki akarom mondani, akkor miért mindig zöldet mondok. nem tudtam, miért nem vagyok képes felvenni a fekete ruháimat, de még a piros kabátomat sem. csak zöldet.
a zöld a 4. szín. a 4. csakra színe. a szív csakráé. szivárványomban most ez a legerősebb. különleges csakra ez, hiszen ez fordít értelmet s érzelmet, itt él együtt értelem, érzlem, itt él az érzelemértelem, értelemérzelem. a vöröstől a zöldig egészen gyorsan eljutottam, most már csak tovább kell lépnem az ibolyáig. sokat kell még szállnom, s tanulnom ahhoz, hogy megtehessem ezt, de nincsen út, mely végtelen a végesben, véges a végtelenben. a mai napon érzéseim mintha megtisztultak volna. sokkal kevesebb a zavaró körülmény.
látom, amit mások sokszor nem akarnak látni, és érzem amit talán ők is éreznek, csak nem vesznek tudomást róla. próbálok tenni ellene valamit, és megmutatni valamit, amit én már megtudtam. nem hagyjátok nekem, hogy a saját életemet éljem. ide szorítotok gépek, és emberek közé, akikbe a lélek már csak hálni jár. álmaimban menekülök előletek, s nyugalomra vágyom. miért kell itt lennem? szívemmel nézek rátok, hisz tudom, szemem hazudik nekem. látom mit tesztek nap mint nap. nem mondom, de ott vagyok akkor is, ha nem veszitek észre. látom, mit jelent nektek a szeretet.
meg kellett tanulnom nem szemmel látni, mert így segíthetek csak. a mondern orvostudományból pont ez hiányzik. a szeretet, és a fény keresése, megtalálása, az energiák áramlásának helyreállítása.
talán igaz volt egy barátom egykori mondata, talán nem. de megváltoztatta most az életemet. célt adott. köszönöm Világ/ős/ban lévő KÉKsólyomMADár!
mai napom, s talán évem, de minek is mondok ilyeneket, hiszen idő az nincsen!? (max.4:80as számításban ;) ) most a szív napjait élem. s ezért is zöld. nem értettem magam sem, hogy amikor gondolok egy színre, és ki akarom mondani, akkor miért mindig zöldet mondok. nem tudtam, miért nem vagyok képes felvenni a fekete ruháimat, de még a piros kabátomat sem. csak zöldet.
a zöld a 4. szín. a 4. csakra színe. a szív csakráé. szivárványomban most ez a legerősebb. különleges csakra ez, hiszen ez fordít értelmet s érzelmet, itt él együtt értelem, érzlem, itt él az érzelemértelem, értelemérzelem. a vöröstől a zöldig egészen gyorsan eljutottam, most már csak tovább kell lépnem az ibolyáig. sokat kell még szállnom, s tanulnom ahhoz, hogy megtehessem ezt, de nincsen út, mely végtelen a végesben, véges a végtelenben. a mai napon érzéseim mintha megtisztultak volna. sokkal kevesebb a zavaró körülmény.
a zene gyógyít
délután zen-éltünk. sajnos nem tartott addig, mint szerettem volna, de az anyagot nem irányíthatom. zenélés közben meggyógyult újra a kezem, ami úgy látszik már nem lesz a régi soha. éreztem minden érzést, mely a zenében rejlett. mégsem én gyógyultam, és emelkedtem az égre megint a mai zene alkalmával jelentősen. sólyom volt, aki délelőtt még elveszetten, s teljesen fáradtan állt előttem, de miközben zenélt kiteljesedett, és visszakapta fénye egy részét. ahogy zenélt, és megmutatta új dalait elszálltam vele messze az égre. csodálatos érzés volt, könnyek gyűltek szememben a boldogságtól. hallgattam a zenét, láttam őt, ahogy írja, éreztem érzéseit, melyek ezt a dalt szülték, s szálltam vele. vége lett a dalnak egyszer, de ő velem maradt, s én ővele. átöleltem, s átölelt. újra éreztem ölelésünkben a forróságot, melyet már nagyon rég éreztem. csodálatos volt a mai napom.
mikor az ég és a föld összeér...
három kereszt tövében a föld és az ég összeért, összekötötte őket egy szivárvány, kinek lábai a földön, lelke mégis fenn az égben. három erővonal találkozásánál kiteljesedett a szivárvány, átölelte a földet, s az eget. lábánál egy kis virág, feje felhő ölében. színei messze ragyogtak, s teljesen feltöltődött földi aztán égi energiával, s ahogy keveredik e kettő ő is a föld és az ég közé kerül. a földön kell maradnia lábainak, hisz itt is élnie kell, s megmutatnia a végtelen sok színt az embereknek, mégis az égbe vágyik, oda, hol otthonra lel, hol felhő vigyáz rá, hol sólyom kíséri útján, s színei dallamként ragyognak. átölel mindent, téged is ha hagyod. szeretetet áraszt, s fényt. a nap már lement, a lámpák kigyulladtak, de a szivárvány akkor is ott ragyogott az égen. erőt gyűjtött, hiszen szüksége lesz rá, hogy neked adhassa. ő csak egy közvetítő ég és föld között. megmutatja az égit a földön, s megtanít repülni, ha kitárod szívedet, elmédet, befogadod őt. akkor majd te leszel mester, s ő a tanítvány.
felnézel az égre a városban, s látod a háztetőket élesen kirajzolódni, felette meg az eget, montha vonalzóval húztak volna határt a kettő közé. de nicnsen így. mert a föld és az ég egy. egységet alkotnak. a felhő bármikor leereszkedhet a háztetőre, s elmossa az az éles határvonalat, romba dönti az évtizedes fizika kutatásokat. akár a hét-szín-híd is összeköthet, elmoshat miden határt, hiszen szabad rajta az út a végtelenbe. ha az ég és a föld összeér elmosódik minden határ. egy lesz midenki, nem lesz különbség ember és ember között. a földi és égi energiák egyesülnek, s egymásnak adnak, kiegészítik egymást. nem lesz több rombolás, pusztítás. jó lenne ott tartani. s mégis, ha csak percekre is, de ma is összeért az ég és a föld... lásd meg, forrjon össze szívedben az ég a földdel!
felnézel az égre a városban, s látod a háztetőket élesen kirajzolódni, felette meg az eget, montha vonalzóval húztak volna határt a kettő közé. de nicnsen így. mert a föld és az ég egy. egységet alkotnak. a felhő bármikor leereszkedhet a háztetőre, s elmossa az az éles határvonalat, romba dönti az évtizedes fizika kutatásokat. akár a hét-szín-híd is összeköthet, elmoshat miden határt, hiszen szabad rajta az út a végtelenbe. ha az ég és a föld összeér elmosódik minden határ. egy lesz midenki, nem lesz különbség ember és ember között. a földi és égi energiák egyesülnek, s egymásnak adnak, kiegészítik egymást. nem lesz több rombolás, pusztítás. jó lenne ott tartani. s mégis, ha csak percekre is, de ma is összeért az ég és a föld... lásd meg, forrjon össze szívedben az ég a földdel!
Szólj hozzá!
a fekete madárról és egy felismerésről...
2007.02.12. 22:10 :: felhővándor
nézz fel az égre, és lásd meg a szivárványt a szívedben!
fekete madár.
a feketesége nem kap helyet az égen, s nem is vetkőzi le, így talán már nem repülhet soha. vándor létemben megpróbáltam szeretetet adni neki, de mikor a közelében voltam minden erőmet elszívta, s az utolsó pillanatban mindig elszálltam, hogy ne láncoljon a földhöz, ne ő legyen a végzetem. muszáj vele lennem, nem kerülhetem el itt. ott meg őt nem találom.
a mai napon megszűnt bennem az az érzés, amit a közelében éreztem eddig. nem éreztem már a bezártságot, az elutasítást, a szer-telenséget mikor ott voltam tőle alig egy méterre. nem hittem volna, hogy ez megtörténhet. de megtörtént. nem tudom hogyan, de győztem felette. nem felette. nem győztem. egyszerűen csak most ismertem el, fogadtam el, tudatosítottam magamban, s láttam meg, hogy van olyan, aki tudna repülni, de nem akar. ma jöttem rá arra, mit is jelent igazán nyitott kézzel szeretni. ha túlzott szeretetet adok másoknak, és meg akarom mutatni nekik mindenáron a szeretetet, összezrul a kezem. nekik kell felismerni, megtalálni. nem élhetem helyettük az életüket. attól, hogy én tudok valamit, nem mondhatom el mindenkinek, mert nekik is meg kell járni az utat. elmondhatom, hogy nekem mit jelent, láthatják rajtam, de nem járhatom helyettük, és nem győzhetem meg őket arról, hogy nekik is ezt kell tenniük. lehet, hogy ők nem ezért jöttek ide.
a kék madár kék madár, és szárnyal fenn az égen. a fekete madár fekete, és földhöz ragadt örökre. kék madárnak adhatok szeretetet, ő elfogadja, és árad belőle. fekete madárnak csak anyagi javakat adhatok, hiszen neki más nem jelent semmit.
mindenkinek azt kell adnom, amit kapni szeretne. felesleges olyannak fényt mutatni, aki nem akarja meglátni. megvakulhat tőle, akkor sem fogja látni.
fekete madár sajnálom, hogy a földön vagy, de én nem segíthetek már. elszállok már fellegekbe, hogy ne zavarjalak téged, és visszatérek a földre, hogy itteni figyelmemet adhassam neked. de kérlek azt a gyönyörű zöld ragyogasodat őrizd meg!
a feketesége nem kap helyet az égen, s nem is vetkőzi le, így talán már nem repülhet soha. vándor létemben megpróbáltam szeretetet adni neki, de mikor a közelében voltam minden erőmet elszívta, s az utolsó pillanatban mindig elszálltam, hogy ne láncoljon a földhöz, ne ő legyen a végzetem. muszáj vele lennem, nem kerülhetem el itt. ott meg őt nem találom.
a mai napon megszűnt bennem az az érzés, amit a közelében éreztem eddig. nem éreztem már a bezártságot, az elutasítást, a szer-telenséget mikor ott voltam tőle alig egy méterre. nem hittem volna, hogy ez megtörténhet. de megtörtént. nem tudom hogyan, de győztem felette. nem felette. nem győztem. egyszerűen csak most ismertem el, fogadtam el, tudatosítottam magamban, s láttam meg, hogy van olyan, aki tudna repülni, de nem akar. ma jöttem rá arra, mit is jelent igazán nyitott kézzel szeretni. ha túlzott szeretetet adok másoknak, és meg akarom mutatni nekik mindenáron a szeretetet, összezrul a kezem. nekik kell felismerni, megtalálni. nem élhetem helyettük az életüket. attól, hogy én tudok valamit, nem mondhatom el mindenkinek, mert nekik is meg kell járni az utat. elmondhatom, hogy nekem mit jelent, láthatják rajtam, de nem járhatom helyettük, és nem győzhetem meg őket arról, hogy nekik is ezt kell tenniük. lehet, hogy ők nem ezért jöttek ide.
a kék madár kék madár, és szárnyal fenn az égen. a fekete madár fekete, és földhöz ragadt örökre. kék madárnak adhatok szeretetet, ő elfogadja, és árad belőle. fekete madárnak csak anyagi javakat adhatok, hiszen neki más nem jelent semmit.
mindenkinek azt kell adnom, amit kapni szeretne. felesleges olyannak fényt mutatni, aki nem akarja meglátni. megvakulhat tőle, akkor sem fogja látni.
fekete madár sajnálom, hogy a földön vagy, de én nem segíthetek már. elszállok már fellegekbe, hogy ne zavarjalak téged, és visszatérek a földre, hogy itteni figyelmemet adhassam neked. de kérlek azt a gyönyörű zöld ragyogasodat őrizd meg!
fény szeretete, szeretet fénye
Szólj hozzá!
a múlt emlékei, pillanatai
2007.02.11. 15:11 :: felhővándor
valamikor régen, amikor a föld és az ég összeért megismertem mit az élet eltakar e létet. nőttem, egyre kevesebbett jelentett nekem az életem, mégis egyre többet, mert éreztem a fényt, amely átjárt engem, s láttam milyen hatással van ez másokra. tudásra vágytam, emlékekre. megkaptam őket, de nem tudtam feldolgozni. több volt annál, mint amire fel voltam készülve. visszaléptem, és kezdtem mindent előről. megint megkaptam látásomat, de túl magasra szálltam, visszaestem. feladatot kaptam, majd végetért e feladat, s céltalanul nem tudtam repülni. hosszú és nehéz út volt, hogy újra felemelkedhessek, szálhassak az égen. de végre megint ott vagyok.
a felhő és a vándor újra egy lett.
történt egy éjszakán...
tudtam merre kell szálnom, melyik égen találom ott a felhőm, aki vár engem. szálltam, lebegtem, körülvett a kékség, s mégsem találtam őt sehol. nem irányítottam azt, hogy merre szálljak, hagytam, hogy magávalsodorjon a lét. éreztem valahol ott van ő, mégsem láttam, hogy hol. ekkor egy madár szállt el felettem. követtem. tudtam, segíteni akar. hiszen a madár nagyon jó barátom. ő segített felemelkedni. követtem, nemsokára megláttam felhőmet. ott tündökölt az égen, fényesen. csodálatos volt. odaszálltam hozzá. egy lettem vele. benne. lebegtem a fényében, s ahogy ott lebegtem szivárvány lett testem. a felhő szívében szivárvány lettem. madár barátom végig ott volt valahol a felhő körül vigyázón. szivárványból gyermekké lettem. kis babává ki úgy játszik a felhővel, mint a fürdőkádban a habbal. lassan, rengeteg fényt szívva magamba felcseperedtem. végigjártam életem útját, de másként mint itt. a felhő fényében, a teljességben nőttem fel, vigyázó szemek kísértek. magamba szívtam a fényt, hogy neked adhassam, hogy szerethesselek, hogy megmutathassak valamit ennek a világnak, ami most körülvesz a gépeivel, műszereivel, zajával.
visszajöttem, hogy mindezt elmondhassam, hogy leírhassam, hogy folytassam itt az életemet. mégis ott vagyok minden pillanatban felhőmben, s ő énbennem.
egy meg egy egy lett a létben.
