mai napom a boldogság, a siker és egy újabb felismerés napja. mindemellett egy őszinte vallomásé.
ma megkaptam a kérdést "mit/kit keresel?", és kellett valamit modanom mindenféleképpen. percekig csak bámultam magam elé, és nem tudtam mit válaszoljak. percekig gondolatok követtek gondolatokat bennem, de tudtam egyik sem a válasz. fény? nem, megtaláltam. barátok? itt ül mellettem. szeretet? most is bennem van, adom kapom, érzem. nyugalom? repülés közben nem zavahat semmi. harmónia? változatosság? értelem? természet? és minden kavargott a fejemben, a színek a gondolatok. de nem volt megfelelő semmi. mert tudtam, már minden megvan, akkor nem kereshetem. amíg ki nem mondtam a választ, addig nem tudtam, hogy mit fogok kimondani. és egyszer csak ott volt a válaszadás ideje. válaszoltam. "megtaláltam". nem mondhattam mást, mert más nem lett volna igaz. megtaláltam amit kerestem. minden, amit el akartam érni, el akarok érni benne van a létben. a létet kerestem. az értelmet az érzelem mellé. és ezért voltak zöld napjaim, hogy átfordulhasson értelem és érzelem, találkozhasson, egy legyen bennem.
megtaláltam.
miután kimondtam ezt a szót egy világ omlott össze bennem, és egy másik épült fel. most vallottam csak be magamnak őszintén. eddig mindig azt gondoltam én még keresek valamit. de nem. már bennem van. teljesedhet, tisztulhat még. de megvan. ami pedig van, azt nem kereshetem. értelmet nyert az életem. talán beteljesíthetem mostmár a feladatomat. összeomlott bennem az a világ, amelyben senki voltam, senkinek gondoltam magamat, és állandó visszafogás, másoktól függés jellemezte. teljesen új épült most fel, ahol elfogadom magamat, aminek a központja a lét, és ahol boldogság, szeretet fogad mindent, mindenkit. visszakaptam érzéseimet, melyeket elveszettenk hittem.
mindezután fürödtem egy délutánon át a napfényben. kétségek között. nem voltam benne bizonyos, hogy megfelelően válaszoltam. újra nem fogadtam el magamat teljesen. féltékenység ült szívemben, mikor megláttam valakiket. majd lement a nap, s ezzel kétségeim is elszálltak.
megtaláltam.
ma megkaptam a kérdést "mit/kit keresel?", és kellett valamit modanom mindenféleképpen. percekig csak bámultam magam elé, és nem tudtam mit válaszoljak. percekig gondolatok követtek gondolatokat bennem, de tudtam egyik sem a válasz. fény? nem, megtaláltam. barátok? itt ül mellettem. szeretet? most is bennem van, adom kapom, érzem. nyugalom? repülés közben nem zavahat semmi. harmónia? változatosság? értelem? természet? és minden kavargott a fejemben, a színek a gondolatok. de nem volt megfelelő semmi. mert tudtam, már minden megvan, akkor nem kereshetem. amíg ki nem mondtam a választ, addig nem tudtam, hogy mit fogok kimondani. és egyszer csak ott volt a válaszadás ideje. válaszoltam. "megtaláltam". nem mondhattam mást, mert más nem lett volna igaz. megtaláltam amit kerestem. minden, amit el akartam érni, el akarok érni benne van a létben. a létet kerestem. az értelmet az érzelem mellé. és ezért voltak zöld napjaim, hogy átfordulhasson értelem és érzelem, találkozhasson, egy legyen bennem.
megtaláltam.
miután kimondtam ezt a szót egy világ omlott össze bennem, és egy másik épült fel. most vallottam csak be magamnak őszintén. eddig mindig azt gondoltam én még keresek valamit. de nem. már bennem van. teljesedhet, tisztulhat még. de megvan. ami pedig van, azt nem kereshetem. értelmet nyert az életem. talán beteljesíthetem mostmár a feladatomat. összeomlott bennem az a világ, amelyben senki voltam, senkinek gondoltam magamat, és állandó visszafogás, másoktól függés jellemezte. teljesen új épült most fel, ahol elfogadom magamat, aminek a központja a lét, és ahol boldogság, szeretet fogad mindent, mindenkit. visszakaptam érzéseimet, melyeket elveszettenk hittem.
mindezután fürödtem egy délutánon át a napfényben. kétségek között. nem voltam benne bizonyos, hogy megfelelően válaszoltam. újra nem fogadtam el magamat teljesen. féltékenység ült szívemben, mikor megláttam valakiket. majd lement a nap, s ezzel kétségeim is elszálltak.
megtaláltam.
