egy hete nem írtam semmit. már több is talán. pedig lett volna mit.
sok minden változik a változatlanságban. magam sem tudom, hogy hogyan.
olyan nehéz most leírni az érzéseimet. ha állapotomat jellemeznem kellene talán azt mondanám "keserűboldogság". ez a legmegfelelőbb. boldog vagyok. újra, mint mindig. a mosoly az arcomon nem hamis, hanem szívből szól Neked! mégis van bennem egy kis keserűség. barátaimmal nem tudok beszélgetni, pedig nagyon nagy szükségem lenne most rájuk. magamra vagyok utalva. (ja és egy új barátság van kialakulóban).
mostanság álmodok szinte minden éjszaka. emlékszem az álmaimra. nem midnen apró részletükre, csak a lényegre. sokszor gyógyítok bennük, segítek az embereknek. máskor szárnyalok, vagy zenélek. feltöltenek, mégis egy ideje midnen reggel fáradtan ébredek. igaz, nem alszom annyit mint eddig. de valahogy mintha most a szárnyalás is nehezebben menne. fáradt vagyok. pedig most kell az energia, mert olyan dolgok kezdenek átalakulni, amik hasznomra válhatnak. szeretnék elmenni innen. egy erdő szélére, egy kis fa kunyhóba, oda ahol nem kell állandóan rohanni, és végre pihenhetek. vágyom oda egyre jobban. lehet, hogy tavaszi szünetben midnen nélkül csak úgy elmegyek vmerre túrázni egy nagyot. és nem érdekel semmi, és senki. ott alszom, ahol épp az éjszaka ér. legvalószínűbb hely somlyó. olyan jó lenne most ott lenni. de nem lehetek. holnap iskola, és nekem eszerint kell élnem.
nehéz látni az embereket. többet látok, mint szeretnék. sokkal sokkal többet. jót is rosszat is. megyek az utcán, mint mindig felemelt fejjel. és látom az embereket, az auráikat. látom ki a gyenge, kinek kell segítség, és mégsem segíthetek. nehéz elfogadni azt, hogy nem segíthetek midnenkinek. és nehéz elfogadni azt, hogy nem beszélhetek erről senkivel. sólyom másfele száll. szeretném, ha barátságunk újra éledne.
olyan nehéz sokszor. hallom, hogy szól hozzám valaki, és látom, hogy meg sem szólalt. még nem tudom, hogy gondolatait hallom e, vagy egy másik világban tényleg ő szól hozzám. de nem válaszolhatok neki ki nem mondott kérdéseire. ki kell mondania, és neki kell megoldania. boldog az életem, mégis egyre fárasztóbb. annyit adok, amenynit csak tudok. hazaérek, és itthon is adok, és adok. megtaláltam, hogy kienk miben van rám szüksége, és midnenkinek azt próbálom adni, amit ő el szeretne venni. elveheti. még segítek is neki.
mégis nap végére teljesen kimerülten zuhanok az ágyamvba, és mielőtt elalszok semmit nem vagyok már képes végiggondolni.
hiányzik a szerelem. egyre jobban. olyan jó lenne valakinek a karjaiban biztonságot találni, és a fülébe súgni "szeretlek". vágyom az érzésre, a szenvedélyességére. mindenre, ami vele jár.
17 évesen ez az első bejegyzésem. boldog vagyok. egységben VAGYok. ez mindennél fontosabb nekem. meg kell őrizem magamat most itt, nem eshetek vissza. egyszerűen nem szabad. ha jutni akarok valahová, akkor nem szabad magamat akadályoznom benne. nem hazudtam magamnak a világot. a világ hazudik nekem.
talán írhatnék most még ide sok midnen okosat, szépet, jót, amit talán nem értene meg senki. inkább nem teszem. az előbbi is csak annak köszönhető, hogy most kitörtek belőlem az érzelmek, amik mindeddig csak gyűltek....
de még valami. : egyre több ember vesz körül. egyre több haverom van, akik barátjuknak tartanak. mégis valahogy elidegenedtek tőlem(, vagy én tőlük) az igaz barátaim. Dáviddal nagyon régen beszéltem már komolyan. Rékával levelezünk, de ez nem sok. így egy barátság nem maradhat fenn. Dani... nos vele december óta nem sikerült rendesen beszélnem. talán már akkor sem. ott száll fenn az égen sólyom képében, és itt van velem, bennem, mégis mintha egy kicsi kicsi űr is lenne már ott, amit eddig ő betöltött. már nem is ismerjük egymást. hiányoznak a közös gondolkodások, esti beszélgetések, szárnyalások. olyan messzire repítettek. repülhetek nélküle is. de nem ugyanaz. akkor 2 ből egy lett. így csak én vagyok egy. ez nekem nagyon nagy különbség...
mára úgy néz ki ennyi...
sok minden változik a változatlanságban. magam sem tudom, hogy hogyan.
olyan nehéz most leírni az érzéseimet. ha állapotomat jellemeznem kellene talán azt mondanám "keserűboldogság". ez a legmegfelelőbb. boldog vagyok. újra, mint mindig. a mosoly az arcomon nem hamis, hanem szívből szól Neked! mégis van bennem egy kis keserűség. barátaimmal nem tudok beszélgetni, pedig nagyon nagy szükségem lenne most rájuk. magamra vagyok utalva. (ja és egy új barátság van kialakulóban).
mostanság álmodok szinte minden éjszaka. emlékszem az álmaimra. nem midnen apró részletükre, csak a lényegre. sokszor gyógyítok bennük, segítek az embereknek. máskor szárnyalok, vagy zenélek. feltöltenek, mégis egy ideje midnen reggel fáradtan ébredek. igaz, nem alszom annyit mint eddig. de valahogy mintha most a szárnyalás is nehezebben menne. fáradt vagyok. pedig most kell az energia, mert olyan dolgok kezdenek átalakulni, amik hasznomra válhatnak. szeretnék elmenni innen. egy erdő szélére, egy kis fa kunyhóba, oda ahol nem kell állandóan rohanni, és végre pihenhetek. vágyom oda egyre jobban. lehet, hogy tavaszi szünetben midnen nélkül csak úgy elmegyek vmerre túrázni egy nagyot. és nem érdekel semmi, és senki. ott alszom, ahol épp az éjszaka ér. legvalószínűbb hely somlyó. olyan jó lenne most ott lenni. de nem lehetek. holnap iskola, és nekem eszerint kell élnem.
nehéz látni az embereket. többet látok, mint szeretnék. sokkal sokkal többet. jót is rosszat is. megyek az utcán, mint mindig felemelt fejjel. és látom az embereket, az auráikat. látom ki a gyenge, kinek kell segítség, és mégsem segíthetek. nehéz elfogadni azt, hogy nem segíthetek midnenkinek. és nehéz elfogadni azt, hogy nem beszélhetek erről senkivel. sólyom másfele száll. szeretném, ha barátságunk újra éledne.
olyan nehéz sokszor. hallom, hogy szól hozzám valaki, és látom, hogy meg sem szólalt. még nem tudom, hogy gondolatait hallom e, vagy egy másik világban tényleg ő szól hozzám. de nem válaszolhatok neki ki nem mondott kérdéseire. ki kell mondania, és neki kell megoldania. boldog az életem, mégis egyre fárasztóbb. annyit adok, amenynit csak tudok. hazaérek, és itthon is adok, és adok. megtaláltam, hogy kienk miben van rám szüksége, és midnenkinek azt próbálom adni, amit ő el szeretne venni. elveheti. még segítek is neki.
mégis nap végére teljesen kimerülten zuhanok az ágyamvba, és mielőtt elalszok semmit nem vagyok már képes végiggondolni.
hiányzik a szerelem. egyre jobban. olyan jó lenne valakinek a karjaiban biztonságot találni, és a fülébe súgni "szeretlek". vágyom az érzésre, a szenvedélyességére. mindenre, ami vele jár.
17 évesen ez az első bejegyzésem. boldog vagyok. egységben VAGYok. ez mindennél fontosabb nekem. meg kell őrizem magamat most itt, nem eshetek vissza. egyszerűen nem szabad. ha jutni akarok valahová, akkor nem szabad magamat akadályoznom benne. nem hazudtam magamnak a világot. a világ hazudik nekem.
talán írhatnék most még ide sok midnen okosat, szépet, jót, amit talán nem értene meg senki. inkább nem teszem. az előbbi is csak annak köszönhető, hogy most kitörtek belőlem az érzelmek, amik mindeddig csak gyűltek....
de még valami. : egyre több ember vesz körül. egyre több haverom van, akik barátjuknak tartanak. mégis valahogy elidegenedtek tőlem(, vagy én tőlük) az igaz barátaim. Dáviddal nagyon régen beszéltem már komolyan. Rékával levelezünk, de ez nem sok. így egy barátság nem maradhat fenn. Dani... nos vele december óta nem sikerült rendesen beszélnem. talán már akkor sem. ott száll fenn az égen sólyom képében, és itt van velem, bennem, mégis mintha egy kicsi kicsi űr is lenne már ott, amit eddig ő betöltött. már nem is ismerjük egymást. hiányoznak a közös gondolkodások, esti beszélgetések, szárnyalások. olyan messzire repítettek. repülhetek nélküle is. de nem ugyanaz. akkor 2 ből egy lett. így csak én vagyok egy. ez nekem nagyon nagy különbség...
mára úgy néz ki ennyi...
