furcsa egy nap.
idegesség, hülyeség, megijedtség, bátorság, önmagam legyőzése, barátság, hülyéskedés, kimerülés, természet, építmények, mindez benne volt. s most így a végén még valami: barátaim. az igaz barátok, és a kálvária. a langyos szellő. a csillagok fénye. a zene csendülése. egy egy ölelés, mosoly, őszinte szó.
most őszintén kimondhatom: BOLDOG VAGYOK.
talán nem tart sokáig. talán csak egy éjen át. de most, mikor élem a perceit ez maga a világ. megtanultam valamit ezen a napon. megtaláltam azt, amit tanított nekem a nap. minden napnak megvan a boldogsága. de nekem kell ezt észrevennem, hogy nap végén úgy hajthassam fejem álomra, hogy szívem tiszta, s boldogságtól fénylő. csak ennyit kell tennem midnen nap. minden percben. minden pillanatban. a pillanatban. semmi több. olyan egyszerű. s mégis annyiszor megfeledkezem erről.
ma egészen más volt a kálvárián, mint eddig bármikor. nem tudom miért. még nem találtam meg a választ erre. nem egyedül mentem oda. 2 olyan emberrel, akik nagyon közel állnak hozzám. az ölelések is sokkal forróbbak voltak. kifejezhetetlen érzés volt. s még mindig az. kicsit mintha haza találtam volna. kicsit mintha itt is most otthon lennék. ha most kérdezné meg valaki azt, hogy mit keresek, akokr megint az tudnám válaszolni, hogy megtaláltam. holnap mindez összedőlhet. ha hagyom neki. minden tőlem függ. csak én alakíthatom az életemet. én mondom meg, hogy ki a fontos, s ki nem. én mondom meg, mikor jövök haza, s mikor megyek el. hogy kit szeretek, hogy kit nem. én határozom meg az engem körülvevő világot. nem más. ha akarom megváltoztathatom. de nem akarom. csak egy kcisit. én is változok hozzá, s ő is hozzám.
egy baj van csak azzal, ha az ember felér a csúcsra... onnan már csak lefelé vezet út. de mitől lettem én enynire pesszimista??? pedig nem kellene annak lennem. tényleg nem. most elmondhtaom, hogy minden jó, és hogy boldog vagyok. mégis megbújik bennem valami, aminek hatására ez kialakul. megvan az új feladat, az új cél. megtalálni ez a valamicskét. hogy megtudhassam, és hogy felismerhessem, magamhoz emelhessem. hogy egy legyek vele.
későre jár. ideje álmodnom álmaimat, s megtalálnom igaz hazámat, melyhez egyre közelebb érzem magamat....
idegesség, hülyeség, megijedtség, bátorság, önmagam legyőzése, barátság, hülyéskedés, kimerülés, természet, építmények, mindez benne volt. s most így a végén még valami: barátaim. az igaz barátok, és a kálvária. a langyos szellő. a csillagok fénye. a zene csendülése. egy egy ölelés, mosoly, őszinte szó.
most őszintén kimondhatom: BOLDOG VAGYOK.
talán nem tart sokáig. talán csak egy éjen át. de most, mikor élem a perceit ez maga a világ. megtanultam valamit ezen a napon. megtaláltam azt, amit tanított nekem a nap. minden napnak megvan a boldogsága. de nekem kell ezt észrevennem, hogy nap végén úgy hajthassam fejem álomra, hogy szívem tiszta, s boldogságtól fénylő. csak ennyit kell tennem midnen nap. minden percben. minden pillanatban. a pillanatban. semmi több. olyan egyszerű. s mégis annyiszor megfeledkezem erről.
ma egészen más volt a kálvárián, mint eddig bármikor. nem tudom miért. még nem találtam meg a választ erre. nem egyedül mentem oda. 2 olyan emberrel, akik nagyon közel állnak hozzám. az ölelések is sokkal forróbbak voltak. kifejezhetetlen érzés volt. s még mindig az. kicsit mintha haza találtam volna. kicsit mintha itt is most otthon lennék. ha most kérdezné meg valaki azt, hogy mit keresek, akokr megint az tudnám válaszolni, hogy megtaláltam. holnap mindez összedőlhet. ha hagyom neki. minden tőlem függ. csak én alakíthatom az életemet. én mondom meg, hogy ki a fontos, s ki nem. én mondom meg, mikor jövök haza, s mikor megyek el. hogy kit szeretek, hogy kit nem. én határozom meg az engem körülvevő világot. nem más. ha akarom megváltoztathatom. de nem akarom. csak egy kcisit. én is változok hozzá, s ő is hozzám.
egy baj van csak azzal, ha az ember felér a csúcsra... onnan már csak lefelé vezet út. de mitől lettem én enynire pesszimista??? pedig nem kellene annak lennem. tényleg nem. most elmondhtaom, hogy minden jó, és hogy boldog vagyok. mégis megbújik bennem valami, aminek hatására ez kialakul. megvan az új feladat, az új cél. megtalálni ez a valamicskét. hogy megtudhassam, és hogy felismerhessem, magamhoz emelhessem. hogy egy legyek vele.
későre jár. ideje álmodnom álmaimat, s megtalálnom igaz hazámat, melyhez egyre közelebb érzem magamat....
