van valahol egy hely.
kell lennie egy helynek, ami jobb, és ott van valahol. nem lehet, hogy nincsen, hiszen én is ott szoktam lenni. és mások is. talán csak álmodom azt a helyet, nem tudom, de nagyon éber vagyok amikor ott vagyok, és rengeteg energiát kapok onnan. tegnap hol voltam, amikor nem voltam itt?
ültem egy teremben, körülöttem emberek, és megpróbáltam lecsillapítani a gondolataimat. meg is tettem, és szálltam is abban a pillanatban messzire. nagyon nagyon messzire. lebegtem. fény vettt körül. rengeteg fény. és ott lebegett velem szemben Szárnyaló ember képében. beszélgettünk. megszólalt. nem az ő hangja volt, mégis tudtam, ő szól. de mintha kívülről figyelné csak az egészet ő is. szemébe néztem, és ő az enyémbe. láttam amit lát, és éreztem, ő is látja amit látok. rengeteget tanított nekem. láttam, ahogy lát. nem az volt a lényeg, hogy mit nézünk, hanem az, hogy hogyan nézzük.
köszönöm!
minden nap épül az életem, a létem. most is vár rám egy felhő az égen, s én tudom, ő ott van, mert itt van bennem, s azon a helyen, ahova menni szeretnék. bármelyik világba korba elrepít ő. otthon vagyok vele. ő a otthonom, otthonomban van.