nézz fel az égre, és lásd meg a szivárványt a szívedben!
fekete madár.
a feketesége nem kap helyet az égen, s nem is vetkőzi le, így talán már nem repülhet soha. vándor létemben megpróbáltam szeretetet adni neki, de mikor a közelében voltam minden erőmet elszívta, s az utolsó pillanatban mindig elszálltam, hogy ne láncoljon a földhöz, ne ő legyen a végzetem. muszáj vele lennem, nem kerülhetem el itt. ott meg őt nem találom.
a mai napon megszűnt bennem az az érzés, amit a közelében éreztem eddig. nem éreztem már a bezártságot, az elutasítást, a szer-telenséget mikor ott voltam tőle alig egy méterre. nem hittem volna, hogy ez megtörténhet. de megtörtént. nem tudom hogyan, de győztem felette. nem felette. nem győztem. egyszerűen csak most ismertem el, fogadtam el, tudatosítottam magamban, s láttam meg, hogy van olyan, aki tudna repülni, de nem akar. ma jöttem rá arra, mit is jelent igazán nyitott kézzel szeretni. ha túlzott szeretetet adok másoknak, és meg akarom mutatni nekik mindenáron a szeretetet, összezrul a kezem. nekik kell felismerni, megtalálni. nem élhetem helyettük az életüket. attól, hogy én tudok valamit, nem mondhatom el mindenkinek, mert nekik is meg kell járni az utat. elmondhatom, hogy nekem mit jelent, láthatják rajtam, de nem járhatom helyettük, és nem győzhetem meg őket arról, hogy nekik is ezt kell tenniük. lehet, hogy ők nem ezért jöttek ide.
a kék madár kék madár, és szárnyal fenn az égen. a fekete madár fekete, és földhöz ragadt örökre. kék madárnak adhatok szeretetet, ő elfogadja, és árad belőle. fekete madárnak csak anyagi javakat adhatok, hiszen neki más nem jelent semmit.
mindenkinek azt kell adnom, amit kapni szeretne. felesleges olyannak fényt mutatni, aki nem akarja meglátni. megvakulhat tőle, akkor sem fogja látni.
fekete madár sajnálom, hogy a földön vagy, de én nem segíthetek már. elszállok már fellegekbe, hogy ne zavarjalak téged, és visszatérek a földre, hogy itteni figyelmemet adhassam neked. de kérlek azt a gyönyörű zöld ragyogasodat őrizd meg!
a feketesége nem kap helyet az égen, s nem is vetkőzi le, így talán már nem repülhet soha. vándor létemben megpróbáltam szeretetet adni neki, de mikor a közelében voltam minden erőmet elszívta, s az utolsó pillanatban mindig elszálltam, hogy ne láncoljon a földhöz, ne ő legyen a végzetem. muszáj vele lennem, nem kerülhetem el itt. ott meg őt nem találom.
a mai napon megszűnt bennem az az érzés, amit a közelében éreztem eddig. nem éreztem már a bezártságot, az elutasítást, a szer-telenséget mikor ott voltam tőle alig egy méterre. nem hittem volna, hogy ez megtörténhet. de megtörtént. nem tudom hogyan, de győztem felette. nem felette. nem győztem. egyszerűen csak most ismertem el, fogadtam el, tudatosítottam magamban, s láttam meg, hogy van olyan, aki tudna repülni, de nem akar. ma jöttem rá arra, mit is jelent igazán nyitott kézzel szeretni. ha túlzott szeretetet adok másoknak, és meg akarom mutatni nekik mindenáron a szeretetet, összezrul a kezem. nekik kell felismerni, megtalálni. nem élhetem helyettük az életüket. attól, hogy én tudok valamit, nem mondhatom el mindenkinek, mert nekik is meg kell járni az utat. elmondhatom, hogy nekem mit jelent, láthatják rajtam, de nem járhatom helyettük, és nem győzhetem meg őket arról, hogy nekik is ezt kell tenniük. lehet, hogy ők nem ezért jöttek ide.
a kék madár kék madár, és szárnyal fenn az égen. a fekete madár fekete, és földhöz ragadt örökre. kék madárnak adhatok szeretetet, ő elfogadja, és árad belőle. fekete madárnak csak anyagi javakat adhatok, hiszen neki más nem jelent semmit.
mindenkinek azt kell adnom, amit kapni szeretne. felesleges olyannak fényt mutatni, aki nem akarja meglátni. megvakulhat tőle, akkor sem fogja látni.
fekete madár sajnálom, hogy a földön vagy, de én nem segíthetek már. elszállok már fellegekbe, hogy ne zavarjalak téged, és visszatérek a földre, hogy itteni figyelmemet adhassam neked. de kérlek azt a gyönyörű zöld ragyogasodat őrizd meg!
fény szeretete, szeretet fénye
